Az 1800-as évekig csak ideiglenes hídjai voltak a Dunának. Széchenyi István ugyan már 1832-ben megalapította a Hídegyletet, de az építkezés csak 1839-ben kezdődött el, mert az állandó hídnak voltak ellenzői is, hiszen Pest is és Buda is komoly összeget szedett be az ideiglenes hajóhíd vámjaiból.

Hajóhíd Buda és Pest között.

Sokan attól is tartottak, hogy a vízben álló pillérek miatt télen majd feltorlódik a befagyott folyó, és jeges áradást küld a közeli házakra. Az aggodalmak miatt esett a választás a speciális lánchíd szerkezetre, amelynek lényege, hogy a levegőben kifeszített, föld alatti kamrákban rögzített, vasból készült hatalmas láncszemek segítségével a víz fölé függeszti az útpályát, így a pillérek nem akadályozzák a vízi járművek közlekedését.

Széchenyi 1837-ben tette meg híres felhívását, hogy a nemesség anyagilag támogassa a híd megépítését, de nem sok sikerrel járt. Még ugyanebben az évben felkérte Sina Györgyöt, egy bécsi bankárt, hogy vállalja el az építkezés pénzügyeinek kezelését, ő lett a Lánchíd részvénytársaság alapítója. Nem sokára szakembereivel együtt megérkezett Angliából az építész Adam Clark, így meg is kezdődhetett a munka. Csak az alapozás két évig tartott. Az építkezést megzavarta egy nagyobb baleset, amikor az egyik vasláncszem rázuhant az építőállványra – ekkor maga Széchenyi István is a Dunába esett. További zavaró tényező volt a 1848-49-es forradalom és szabadságharc, amely miatt teljesen lelassultak a munkálatok. A Lánchidat 1849. november 20-án adták át a forgalomnak, és másnaptól már vámot is szedtek: a gyalogosoktól 1, a teherrel közlekedőktől 2, a tehenet kísérőktől 3, a kis szekérrel haladóktól 5, a naggyal közlekedőktől 10 krajcárt.

A Lánchíd lett a Regensburg alatti, több mint kétezer kilométeres Duna-szakasz első állandó hídja, akkoriban a világ egyik legkorszerűbb, legjobban merevített, legnagyobb lánchídja volt. Klasszicista stílusú kapuit eredetileg a koronás magyar címer díszítette (ennek helyére később Kossuth-címer, majd vörös csillaggal ellátott népköztársasági, 1996-ban pedig újra Kossuth-címer került). Az 1870-es években a faszerkezet kopása és a híd kilengése miatt korlátozták a teherforgalmat, és a vadonatúj Margit híd miatt csökkent is a járműforgalom.

A második világháborúban Budapest összes hídját felrobbantották, utolsóként 1945. január 18-án az Erzsébet hidat és a Lánchidat. Az újjáépítésére vonatkozó döntés 1947 tavaszán született meg. Az ország népe - megtudva, hogy a Lánchíd első megnyitásának százéves évfordulójára újjáépül - szinte egy emberként mozdult meg. Megalakult a Lánchíd Bizottság, ismertette a híd újjáépítésével kapcsolatos nehézségeket és felhívást tett közzé a hídépítés anyagi támogatására. A még külföldről is érkező felajánlások lehetővé tették a munka azonnali megindítását. Az újjáépített hidat a forgalomnak végül 1949. november 20-án, az eredeti híd avatásának századik évfordulóján adták át.

EÉ