Virágzik a hazai konferenciaturizmus

Tizedével nőtt

[Kail] publikálva: 2019-02-20 11:41:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Magyarországon 2018-ban összesen 4816 konferenciát rendeztek, ami 13 százalékkal több az előző évinél - derül ki a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) kongresszusi irodájának 2018-as jelentéséből.


Az MTÜ honlapján közzétett tájékoztató szerint a tavalyi, úgynevezett hivatásturisztikai rendezvények közül 3361-et magyar, 1455-öt pedig nemzetközi megrendelő szervezett.

A nemzetközi szervezésű konferenciák száma kimagaslóan, csaknem 35 százalékkal nőtt 2017-hez képest. A résztvevők számának növekedése a rendezvényekét is meghaladta: az előző évhez képest 17,8 százalékkal több, összesen 794 758 vendég vett részt 2018-ban ilyen rendezvényeken Magyarországon, egyaránt emelve a magyar (+15,7 százalék) és a nemzetközi (+23,7 százalék) szervezésű konferenciák részvételi arányát.

Az adatok szerint tavaly a nemzetközi konferenciák TOP 3 megrendelői 2017-hez hasonlóan továbbra is a britek, az amerikaiak és a németek voltak. De jelentős volt még a spanyol, a francia és az osztrák rendezvények száma is.

A legtöbb nemzetközi szervezésű konferenciának továbbra is Budapest a helyszíne Magyarországon: a fővárosban rendezték meg a konferenciák majdnem 80 százalékát.

A Magyar Kongresszusi Iroda a jelentésében a legalább 50 fős rendezvényeket vizsgálta.

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Megszűnik egy dohányos Kánaán
Bekeményítenek Montenegróban
PÉNZTÁRCA
Nézze meg az ezüst 10000 forintost!
Emlékérméket bocsájt ki az MNB
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Trópusi vihar élőben
Hawaiion drága az emberélet
RECIKLI
Luxushotelek ingyenes ajánlatai
Karantén alatt ez is más

Itt jártunk: Svájc

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2025.05.09. 18:35 Világszám - Inforádió
Liechtenstein I.
2025.05.10. 10:05 Világszám - Inforádió
Liechtenstein II.
2025.05.11 10:35 Világszám - Inforádió
Liechtenstein I. ism.
Közösség
Nap lánya

Szépség és kitartás

Szófelhő / Archív
--