Valódi szakítás a Barátok köztben

Szőke Zoltán elköltözött feleségétől

[szorenyi.p] publikálva: 2012-10-17 09:25:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Mintaférj volt, szakító házastárs lett Szőke Zoltán. A Barátok közt ármányembere elköltözött otthonról. Feleségével, Laki Anikóval a kapcsolatuk évtizedes volt, még szülőföldjükön, a Vajdaságban ismerkedtek meg.


A szakítás már érlelődött. Hosszú hónapok óta válságban volt a házasság - írja a Blikk. A lap több korábbi interjút is felidéz, mert Szőke Zoltán most nem akart beszélni.

Anikóval huszonegy éve vagyunk együtt, igazi középiskolai szerelem a miénk. Azonos a mentalitásunk, gondolkodásunk, a nevelési elveink, szórakozásaink – nyilatkozta tavaly a Nők Lapjában Szőke Zoltán. - Aki Újvidékről jött, annak a család szent, az nagy pakkot kapott útravalóul. Elgondolkodtam, tudnék-e együtt élni egy itt született, más közegben nevelődött nővel, és arra jutottam, nem.

A bulvárlap információi szerint már mindketten másnál keresik a boldogságot.  Amúgy a barátok közt stábjában már régóta nyílt titok, hogy Zoltán és a felesége szakított. Egyébként nem látszik rajta semmi, kifelé nem mutatja, milyen háború dúl a lelkében - mondta a a tévés produkció egyik munkatársa.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Feketególya fotelből
Nézze élőben a gemenci családot
PÉNZTÁRCA
Hogy ne jöjjön a hónap vége szindróma
Egy kis segítség az okosan költéshez
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
RECIKLI

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.03.29. 18:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét
2024.03.30. 10:05 Világszám - Inforádió
Húsvéti szokások a világban
2024.03.31. 10:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--