Saját bankja lesz a turisztikai szektornak

Csúcsteljesítményt nyújtott tavaly a turizmus

[Farmosi Nóra] publikálva: 2025-02-02 00:00:00 | Nyomtatásprint

hírkép

A turizmusban van lendület és erő, csúcsteljesítményekről lehet beszélni a 2024-es évben – mondta Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a 32. Turizmus Évadnyitó Gálán szombaton Budapesten.


Az ágazat meghatározó szerepet játszott a magyar gazdaságban, a turisztikai szektor "igazi motorként" húzta felfelé a GDP-t - hangsúlyozta.

 

A tárcavezető bejelentette, hogy lesz turisztikai bank, ősztől létrehozzák a szektor saját bankját, amely a Tourinform irodák hálózatán keresztül fogadja majd a hiteligényeket. Az első hitelprogramok is akkor jelennek meg - tette hozzá.

Nagy Márton kiemelte: minden várakozást felülmúlva 11 százalékkal több, 18 millió vendég, 6 százalékkal több, 44 milliót meghaladó vendégéjszakát töltött el a magyarországi szálláshelyeken tavaly. A szálláshelyek 1050 milliárd forint bevételt könyvelhettek el, ami 16 százalékos növekedés az előző évihez képest, a vendéglátóhelyek bevételei pedig 11,2 százalékkal 2005 milliárd forintra nőttek. A vendégéjszakák növekedését tekintve is az uniós élvonalhoz tartozik Magyarország.

A 32. Turizmus Évadnyitó GálaBudapest, 2025. február 1. Gál Pál Zoltán, a Turizmus Kft. ügyvezetője köszöntőt mond a Turizmus Kft. 32. alkalommal megrendezett Turizmus Évadnyitó Gáláján a Budapest Kongresszusi Központban 2025. február 1-jén. MTI/Kocsis Zoltán

Arról is beszámolt, hogy decemberben rengeteg, az előző évinél 250 ezerrel több magyar utazott külföldre, a beutazó turizmust tekintve pedig 17 százalékkal többen érkeztek hazánkba. Idén januárban 20 százalékos növekedést mértek a beutazó turizmusban, a fővárost érintően pedig 30 százalékos növekedést – mondta, hozzátéve: a lendület folytatódik.

A repülőtér visszavásárlását fontosnak nevezte. Elmondta: büszke arra, sokat vár a vezetéstől, "minél több utast és minél több pénzt". A reptér csúcsteljesítménye pedig tovább emelkedhet – vélekedett.

Felidézte, hogy tavaly deregulációval, a rövid távú lakáskiadás kérdésével is foglalkoztak, ez utóbbi esetben konszenzus született. Az alanyi áfamentesség bevezetését is fontosnak nevezte az ágazatban, a szervízdíj és borravaló kérdéskörben voltak viták, viszont jó kompromisszum született a témában – értékelte.

Idén a SZÉP-kártya digitalizációja és emellett számos olyan intézkedés következik, amivel tovább fejlesztik a szektort. Ezek között bejelentette: ősztől létrehozzák a szektor saját bankját, amely a Tourinform irodákon keresztül fogadja majd a hiteligényeket, és az első hitelprogramok is akkor jelennek meg. Kitért arra, hogy közvetlen járatokról tárgyalnak az Egyesült Államok legnagyobb városai és Budapest között. Ez a gazdasági kapcsolatok és a turizmus miatt is fontos, illetve a két ország közötti vízumszabályozást is könnyíteni tervezik. Ugyancsak tervezik Budapesten a 3 és 4 csillagos hotelek támogatási programjának elindítását.

Felidézte: célként tűzték ki 2030-ra a 20 milliós vendégszám elérését.

Csendes Olivér, a Visit Hungary vezérigazgatója arról számolt be, hogy a 2024-es rekordévben a belföldi turizmusban a vendégforgalom 5,2 százalékkal, a vendégéjszakák száma pedig 2 százalékkal nőtt. A legnépszerűbb gasztronómiai attrakció a Fővám téri nagyvásárcsarnok volt, az éjszakai életben pedig a Gozsdu udvar volt a legvonzóbb. Úgy folytatta: idén 14,2 százalékos GDP-hozzájárulást, a tavalyinál 1,3 millióval több vendéget terveznek elérni és 4,1 millióval több vendégéjszakát.

A 32. Turizmus Évadnyitó GálaBudapest, 2025. február 1. Csendes Olivér, a Visit Hungary vezérigazgatója előadást tart a Turizmus Kft. 32. alkalommal megrendezett Turizmus Évadnyitó Gáláján a Budapest Kongresszusi Központban 2025. február 1-jén. MTI/Kocsis Zoltán

Elmondta azt is: a 13 fókuszpiacon az idei évre adatalapú stratégiával készültek a kitűzött növekedés eléréséhez. A szervezet turizmusszakmai összefogásra épít, szakmai támogatást nyújt a turizmus szereplőinek információval és adatszolgáltatással, kiterjedt kutatásokkal, marketing megjelenések támogatásával - sorolta.

A Visit Hungary a megjelenések hatékonyságát vizsgálva döntött a jövő évi szakmai kiállításokon és vásárokon való részvételről is. Ezeken a korábbiaknál is markánsabb jelenlétet tervez. Idén októberben újra megrendezik a Tourism Summit-ot, amely kétnapos nemzetközi rendezvény lesz. A hivatásturizmus élénkítésére idén 400 milliós alapot hoznak létre, hogy minél több nagy rendezvényt tartsanak Budapesten – ismertette.

Francois Berisot, a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér vezérigazgatója ismertette: 2024 különleges év volt a repülőtér életében, amely újból állami tulajdonba került.

Az együttműködést kiegyensúlyozottnak és kiemelkedően szorosnak nevezte a kormányzattal, és elmondta: közösen dolgoznak a fejlesztésén. Közölte, hogy 2024 a Budapest Airport történetének minden korábbi rekordját megdöntötte; 17,6 millió utas és 48,8 százalékkal több, csaknem 300 ezer tonna légiáru fordult meg 2024-ben a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, előrevetítve a következő évek robusztus utasszám-növekedését és megszilárdítva a repülőtér régiós elosztóközpont szerepét. A tavaly kezelt 17,5 millió utassal az éves forgalom nemcsak a 2023-as értéket haladta meg 19,5 százalékkal, hanem az eddigi csúcstartó 2019-es adatot is túlszárnyalta 8,7 százalékkal. Magyarország turisztikai vonzereje és a magyarok utazási kedve egész évben tükröződött a légikikötő utasforgalmában; az utasszám minden hónapban meghaladta az egymillió főt, míg októberben az 50 legforgalmasabb európai repülőtér közül a Budapest Airport regisztrálta a legnagyobb forgalmi növekedést - mondta.

A 32. Turizmus Évadnyitó GálaBudapest, 2025. február 1. Francois Berisot, a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér vezérigazgatója előadást tart a Turizmus Kft. 32. alkalommal megrendezett Turizmus Évadnyitó Gáláján a Budapest Kongresszusi Központban 2025. február 1-jén. MTI/Kocsis Zoltán

Kitért arra: 2024-ben 43 légitársaság 141 úti célja volt elérhető Budapestről; a legnépszerűbbek London, Isztambul, Milánó és Párizs voltak. A kínai utasforgalom csaknem háromszorosára emelkedett – ismertette. A VINCI Airports hálózat részeként működő Budapest Airport éves utasforgalma 2024-ben először szárnyalta túl a járvány előtti adatot, és a további növekedésre felkészülve a tulajdonosok és a vállalat vezetősége megkezdte a 3. terminál építésének előkészítését, amely hosszú távon is biztosítja az utasok magas minőségű kiszolgálását - mondta.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Ekkora bogarat még nem látott
Még félhet is tőle
PÉNZTÁRCA
Varga Mihály megvillantotta az eurót
2020 körül akár eurónk is lehet
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Horvátország strandokon túl 1.
Hova érdemes még menni? Istria
RECIKLI
Elkezdték kiemelni a Szőke Tiszát
1917-ben még IV. Károlynak hívták

Itt jártunk: Svájc

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2025.08.15. 18:35 Világszám - Inforádió
Olaszország 1.
2025.08.16. 10:05 Világszám - Inforádió
Olaszország 2.
2025.08.17. 10:35 Világszám - Inforádió
Olaszország 1. ism.
Közösség
Nap lánya

Szépség és kitartás

Szófelhő / Archív
--