Pingvinfiókák vesztek ezerszám a vízbe

Eltűnt a világ második legnagyobb kolóniája

[Kail] publikálva: 2019-04-25 16:46:00 | Nyomtatásprint

hírkép

A kis császárpingvinek akkor pusztultak el, amikor a jégplatform, melyen nevelkedtek, a kegyetlen antarktiszi időben leszakadt, elsodródott, majd eltűnt a vízben.


Az eset még 2016-ban történt, a Weddel-tengeren, a Déli-sarkvidéken. A drámai eseményről brit Antarktisz-kutatók számoltak be. Műholdas képeken vették észre, hogy mi történt. A császárpingvinek ürüléke még 800 kilométer magasból is kivehető a fehér jégen és a folt méretéből a kolóniáéra is következtetni lehet. Egyik nap még ott volt a gigantikus folt, a másikon már nem. Az egyetlen éjszaka alatt eltűnt populáció méretét 14 és 25 ezer család közé teszik. Ez a világon élő összes császárpingvin 5-9 százaléka.

Ezek a pingvinek a legmagasabbak és a legnehezebbek. Ahhoz, hogy költeni tudjanak és a fiókáikat felneveljék, olyan masszív jégplatformra van szükségük, amely az érkezésüktől, áprilistól egészen decemberig kitart – a kis pingvinek úszáshoz szükséges tollai akkorra fejlődnek ki.

2016-ban az erős szelek felszaggatták a tengeri jégtakarót és a jégréteg azóta sem állt ott, a Brunt- selfjég szélén helyre. Ezért költésre alkalmatlan a vidék. A tudósok szerint sok felnőtt állat vagy lemondott az utódokról, vagy új költőhelyet keresett magának az elsodort helyett a Weddel-tengerben, ahol 50 kilométerrel arrébb jelentősen megnőtt egy kolónia a Dawson-Lambton gleccser közelében.

A tragikus véget ért sok ezer pingvinfióka sorsa arra figyelmezteti a kutatókat, hogy mi várhat a császárpingvinekre, ha tovább olvad a jégtakaró. Azt mondják, 50-70 százalékkal csökkenhet a számuk az évszázad végére, ha a jégfelület a most modellezhető mértékben zsugorodik a jövőben.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
PÉNZTÁRCA
Teljesen magyar cég lett a Neckermann
Lezárult a jogi és gazdasági papírmunka
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Gigaakvárium Hawaii-on, úszhatunk is benne
Pancsolj Nemóval és barátaival!
RECIKLI
Luxushotelek ingyenes ajánlatai
Karantén alatt ez is más

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.03.29. 18:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét
2024.03.30. 10:05 Világszám - Inforádió
Húsvéti szokások a világban
2024.03.31. 10:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--