Magyar nőt ítéltek 1 év börtönre az USA-ban
Internetes csalás miatt került bíróság elé Washingtonban
[superadmin] publikálva: 2013-11-22 17:26:00 | Nyomtatás
Nem olyan gyakori eset valljuk be, hogy egy magyar után nyomoz az FBI, majd a bíróság el is ítéli. Most Wagnerné Abonyi Beata Edinát, az 55 éves budapesti hölgyet egy év börtönre ítélték Washingtonban, mert egy nemzetközi, internetes csalás részese volt.
A magyar nő mintegy 350.000 dollárt (kb. 80 millió Ft) nyert azzal, hogy az áldozatoknak interneten keresztül árusított autókat, teherautókat, lakóautókat. Az ítéletet az Egyesült Államok igazságügyminisztere, Ronald C. Machen, Jr., valamint az FBI igazgató-helyettese, Valerie Parlave jelentette be. A bíró elrendelte, hogy a magyar nőnek 355.107 dollár kártérítést kell fizetnie, valamint még mintegy 400.000 dollárnyi pénzbüntetést, amely az átvert áldozatoktól szerzett bevétel nagyságával azonos. Szabadulását követően még 3 évig felügyelet alatt lesz.
A nő és bűntársai 2013 február és májusa között verték át áldozataikat. Egy hamis weboldalon keresztül nem létező autókat, lakóautókat árultak. A nő hamis útlevéllel és jogosítvánnyal négy különböző banknál nyitott számlát. Amint a számlára megérkezett a vásárlóktól a pénz, egyből kivette a bankból, mielőtt rájöttek volna és továbbutalta másik számlán bűntársainak.
Forrás: http://www.fbi.gov/
Galéria:
A kategória további hírei:
Egy magyar recepciós mesél
Életveszélyes a túrázás
3. Emeletes ülések a repülőkön
Ez (is) lehet a jövő
Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el
5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap
Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó
Két év tombolás után csak a férj
7. Nádas Tamás barátom emlékére
Lezuhant a műrepülő világbajnok
8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat
A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye
9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket
Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat
Szex kölcsönbe
1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban
Sztárjainkat is utolérte a szerelem
2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian
Hiányzó gyémántok
3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt
Készen állsz?
4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez
Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől
5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy
Elmondjuk, miért!
6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi
Köztük vagy?
7. Jolie keményen megvádolta Pittet
„Történt családon belüli erőszak…”
8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!
Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?
9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár
Nem akárhol buktak le
10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után
A királyi családban sem fenékig tejfel az élet
Szépség és kitartás