Magyar diákok a Nílus forrásánál

Afrikában a Középsuli szereplői

[Kail] publikálva: 2017-09-10 08:29:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Az utazás célja, hogy a Középsuli internetes filmsorozatban bemutassák a diákok kortársaiknak, milyen kemény feladat Uganda egyes részein az iskolába járás is, hiszen kilométereket kell megtenni, ivóvíz, villany sokszor nincs a közelben. A Magyar Afrika Társasággal (AHU) együttműködve ment ki Afrikába a Középsuli, hogy segítsék és népszerűsítsék az AHU ott dolgozó önkéntes orvosainak munkáját és kipróbálják a helyi iskolákat.


A reggeli után elindultak a Középsulisok Mbaléba, ahol a Magyar Afrika Tàrsasàg orvosmissziós önkéntesei már hetek óta dolgoznak. A Középsuli szereplői nagyon izgatottak, hiszen megnézhetik, hogyan látnak el rengeteg gyógyításra váró beteget azok az orvosok, akiknek ők segíteni is fognak.

A Mbaléba tartó úton a Nílus egyik forrását járta és hajózta körbe a társaság. Nem egyszerű az ugandai utakon a közlekedés, hiszen rengeteg a dugó, melyben néha órákig kell állni. A szereplők beszerezték a szuvenírek egy részét, a helyi árusoktól igazi afrikai, kézzel készített termékeket vettek: karkötőket, festményeket és kendőket.

A vacsora egy frissen halàszott, óriàsi nílusi sült hal volt. Kell is a csapatnak az energia, hiszen a következő napok kemények és hosszúak lesznek. Reggel nyolctól egészen estig megy majd a munka. Ezeken a területeken sokszor 10.000 emberre jut egy orvos és ha van is, előfordul, hogy 5-10 kilométert kell sétàlni a rendelőig. Gyakori betegség a malária, a sárgalaláz, a lepra, a TBC.

A nagy afrikai kaland résztvevőire, Zsanira, Zsófira, Barbira, Mlecsi nénire, Bendère és Dominikra mèg sok élmény vár. A fiatalok az út további részében részt vesznek egy nagy szafari túrán, de néhány napot suliban is eltöltenek. Az iskolàkban meg fogjàk ismerni a helyi szokásokat és természetesen a kultúrát is.

 

 

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Scully ügynök pucéran harcol - videó
A szőrmék ellen lép fel Gillian Anderson
PÉNZTÁRCA
Már Romániában is oktat az OTP Bank
Pénzügyi ismeretek 1200 négyzetméteren
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Migránsoknak segítenek az AHU orvosai
Járványveszélytől nem kell tartani
RECIKLI
Energiahatékony otthont akar? Az OTP lépett
Már igényelhető a zöld hitel

Itt jártunk: Uganda

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.04.19. 18:35 Világszám - Inforádió
Uganda
2024.04.20 10:05 Világszám - Inforádió
Afrika Svájca
2024.04.21. 10:35 Világszám - Inforádió
Uganda ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--