Kisiklott egy vonat New Yorkban

Átalakítják Amerikai infrastruktúráját

[Karakai] publikálva: 2017-01-05 11:27:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Több mint száz ember megsérült, amikor egy vonat belement az állomás épületébe Brooklynban, miután ismeretlen okból kisiklott. A sérülések szerencsére nem komolyak.


New York állam kormányzója a helyszínre sietett és kijelentette: Hobokenhez képest ez nem komoly baleset! Andrew Cuomo kormányzó arra célzott, hogy a New Yorkba tartó vonat belerohant az állomás épületébe Hobokenben múlt szeptemberben. Egy ember meghalt és több mint száz megsebesült.

Az amerikai sajtó akkor is és most is arról írt, hogy a vasúti pályák elhanyagoltak, mert a karbantartás nem megfelelő. A tulajdonosok ugyanis ezen spórolnak. Donald Trump a választási kampány során épp azzal érvelt, hogy fel kell újítani az USA egész infrastruktúráját. A megválasztott elnök 1000 milliárd dollárt szánna erre.

Az még nem egészen világos, hogy a hatalmas összeget hogyan teremtené elő, de abban minden szakértő egyetért - és ezt erősíti meg a mostani newyorki vasúti baleset is - hogy alapos felújításra szorul az infrastruktúra az egész Egyesült Államokban.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Ismét özönvíz Budapest környékén
A 10-es út mentén esett nagyon sok eső
PÉNZTÁRCA
Nincs szavazás a Brexitről
A brit alsóházban ez nem lesz kérdés a kilépés
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
RECIKLI
Tini verte át a Twittert
Politikusi kamuprofil

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.03.29. 18:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét
2024.03.30. 10:05 Világszám - Inforádió
Húsvéti szokások a világban
2024.03.31. 10:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--