Ingyen tanítják az orvosok, ápolók gyerekeit

Új akcióban a Kórházsuli Alapítvány

[Kail] publikálva: 2020-03-17 16:39:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Az iskolabezárásokkal kísért veszélyhelyzetben a KórházSuli Alapítvány a Bethesda Gyermekkórház együttműködésével megszervezte az egészségügyben dolgozók gyermekeinek online oktatását. Néhány óra alatt több mint 100 önkéntes egyetemista jelentkezett, akik a főbb tárgyakból virtuális tanórákat tartanak.


A program szervezőinek célja kettős. Egyrészt a koronavírus okozta rendkívüli oktatási helyzet nehézségeinek mérséklése, másrészt az önkéntes egyetemisták társadalmi szerepvállalása, akik ezáltal teljesíthetik a kötelező gyakorlatukat is.

A KórházSuli Alapítvány az otthoni tanulásra kényszerülő beteg gyermekek távoktatásában már hatéves gyakorlattal rendelkezik. Ennek tapasztalatait és tananyagjait – magyar, matematika, történelem, természettudományi tárgyak, idegen nyelvek – is felajánlják az extrém helyzetben a cselekvésre. Emellett a beteg gyerekek támogatása folyamatos marad.

„Együttérzéssel és elismeréssel gondolunk a legnagyobb terhet viselő kórházi dolgozókra, háziorvosokra, mentőkre, laboránsokra" – mondta el Tóthné Almássy Monika, a KórházSuli Alapítvány vezetője. "A magunk eszközeivel így kívánunk hozzájárulni ahhoz, hogy legalább  gyermekeik iskolai előrehaladása miatt kevésbé kelljen aggódniuk, nyugodtabban koncentrálhassanak kritikus feladataikra.”

Az egyetemekkel folynak az egyeztetések arról, hogy a hallgatóik által adott online órák beszámíthatók legyenek a kötelező gyakorlati óráikba. Sőt, az úgynevezett Moodle (eLearning) rendszerben rögzített, a KórházSuli önkéntesei által készített tananyagokat megnyitják mindenki számára. A középiskolások ezek mintájára, tanáruk mentorálásával saját feldolgozott anyagaikat is beküldhetik, ezáltal közösségi szolgálatukat (IKSZ) arányosan igazolják.

A kezdeményezés szakmai hátterét, az önkéntesek felkészítését és koordinálását a KórházSuli Alapítvány nyújtja. A technikai hátteret a Telenor Magyarország Zrt. biztosítja. Az egészségügyi dolgozókat a Bethesda Gyermekkórház informálja.

A programba az egészségügyi dolgozók ITT jelentkezhetnek.

 

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



Hétfőtől nincs suli

A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Nem maradt el a februári tiszai fürdőzés
Most is megmártózott a debreceni orvos
PÉNZTÁRCA
Máshogy nem vészelnék át
Így segítik most az utazásszervezőket
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Ha nem akar autót látni nyaralás közben
Három gyönyörű sziget, ahonnét kitiltották őket
RECIKLI
Egyre többen vesznek online lakást
Csak a virtuális térben járják körbe

Itt jártunk: Svájc

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2025.08.15. 18:35 Világszám - Inforádió
Olaszország 1.
2025.08.16. 10:05 Világszám - Inforádió
Olaszország 2.
2025.08.17. 10:35 Világszám - Inforádió
Olaszország 1. ism.
Közösség
Nap lánya

Szépség és kitartás

Szófelhő / Archív
--