Így vonatozhatunk most a Balatonnál

Napijegyek, távolságtartás - egy sor újdonság van

[Kail] publikálva: 2020-05-28 08:52:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Változik a vasúti menetrend a hosszú hétvégére, és szombattól életbe lép a balatoni előszezoni menetrend is, ugyanakkor a díjszabás is változik - közölte a MÁV-Start.


Május 31-én az ünnepnapra, június elsején a vasárnapra, 2-án már a szokásos munkanapra érvényes menetrend szerint közlekednek a vonatok.

A pünkösdi hosszú hétvégén 180 InterCity járat több kocsival közlekedik a szokásosnál. A szegedi és pécsi InterCity-khez két kocsival többet kapcsolnak. A hosszú hétvégén a Balaton irányába közlekedő távolsági vonatok is több, hat-nyolc kocsival állnak forgalomba, a legnépszerűbbek pedig akár 10 kocsival is hosszabbak lesznek.

Szombattól a nyári menetrend kezdetéig, június 19-ig előszezoni rendben közlekednek a vonatok a Balaton környékén.

A dél-balatoni (Budapest-Székesfehérvár-Keszthely) vonalon kétóránként indulnak gyorsvonatok, a csúcsidőszakokban pedig sebesvonatok is forgalomba állnak, érintik a kisebb forgalmú állomásokat és megállóhelyeket. Hétköznapokon oda és vissza is 10-10, míg hétvégén 14-14 közvetlen gyors- és sebesvonat jár majd.

Az észak-balatoni (Budapest-Székesfehérvár-Tapolca) vonalon naponta mindkét irányban 3-3 gyorsvonat és 1-1 sebesvonat közlekedik. Hétvégéken további 2 pár gyorsvonat biztosítja a közvetlen kapcsolatot a Balaton északi partjához.

A hétvégi csúcsidei időszakban a gyorsvonatok 8-9 kocsis szerelvényekkel közlekednek. A kerékpáros utasok számára minden vonatban rendelkezésre áll 8 kerékpárhely, ezen felül több nagy kapacitású bicikliszállító kocsit állít forgalomba a vasúttársaság.

Közölték azt is, hogy a járványhelyzetre való tekintettel az utasok védelme és a kellő 1,5 méteres távolság betartása érdekében plusz kocsikat kapcsolnak a Balaton partján közlekedő vonatokhoz. Ezzel egyidejűleg a balatoni vonatok a távolsági forgalomban vonathoz kötött pótjegy megváltásával vehetők igénybe.

A feláras kocsikban - a felárköteles szakaszon - az ülőhelyek körülbelül 50 százalékát értékesítik, a vonathoz kötött pótjegy ára megegyezik a korábban alkalmazott gyorsvonati pótjegy árával. Felhívták a figyelmet, hogy a bérlettel, illetve a START Klub kártyával rendelkezőknek is pótjegyet kell venniük az érintett vonatokon és szakaszokon.

Nem kell pótjegyet váltani az északi parti tapolcai gyors- és sebesvonatokra Székesfehérvár és Tapolca között, a déli parti sebesvonatoknál Székesfehérvár és Keszthely között, továbbá a déli parti nagykanizsai és keszthelyi gyorsvonatokra, a Siófok és Nagykanizsa, Siófok és Keszthely közötti szakaszokra. A Balaton partja mentén utazóknak nem kell pótjegyet váltaniuk.

A közlemény szerint május 29-től szeptember 30-ig kedvezményesen lehet utazni a névre szóló Balaton 24 és Balaton 72 elnevezésű napijegyekkel. Ezek korlátlan utazást biztosítanak a Balaton parton utazóknak az érvényesség kezdetétől számított 24, illetve 72 óráig, és érvényesek a Tapolca-Sümeg szakaszra, valamint a vasúttársaság által üzemeltetett balatonfenyvesi kisvasútra is.

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Hőségriasztás Budapestre, majd jön a hideg
Szélsőséges időjárás Magyarországon
PÉNZTÁRCA
Nagyon megbüntette a GVH a booking.comot
Agresszív pszichés nyomással
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
RECIKLI
Indiana és a magyar történelem
Magyarország két birodalom között

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.03.29. 18:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét
2024.03.30. 10:05 Világszám - Inforádió
Húsvéti szokások a világban
2024.03.31. 10:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--