Hamarosan elkezdhetik a kiemelést

Már mind a négy heveder a Hableány alatt

[Kail] publikálva: 2019-06-10 17:32:00 | Nyomtatásprint

hírkép

"Belátható távolságban van" a Hableány kiemelése, a hajó rövidesen emelhetővé válik - jelentette be a Terrorelhárítási Központ (TEK) társadalmi kapcsolatokért felelős osztályának vezetője hétfőn Budapesten, a Margit hídhoz közel május 29-én elsüllyedt személyhajó kiemelésével kapcsolatos helyzetről tájékoztatva.


Jasenszky Nándor a sajtótájékoztatón ismertette: a négy emelőheveder a hajó alatt van, az ellenőrzésük megtörtént, a megfelelő pontokon helyezkednek el, és fel vannak adva az uszályokra.

Úgy fogalmazott: egyelőre nincs konkrét időpontja a kiemelésnek, de azon vannak, hogy ez mihamarabb megtörténjen.

Elmondta: délután a bárkán 50 Celsius fok van, ezért egy kevésbé meleg, reggeli óra "szerencsésebb lehet" a kiemelésre. Azonban éjszaka biztosan nem kezdik meg a kiemelést a rossz látási viszonyok miatt. Hozzátette: a Clark Ádám úszódaru hamarosan elfoglalja a helyét, ahonnan az emelést végrehajtja, és akkor áll össze a négy hajóból álló úszómű. Kifejtette, hogy a darushajó pozicionálása, rögzítése, az úszómű "összeigazítása" a sodrásban "nem egyszerű". Ha összeigazították a hajókat, még egyszer ellenőrzik a hevederekhez rögzített kötélrendszert. "Ha ez megvan, készen állunk az emelésre" - jegyezte meg. Szólt arról, nagyon fontos, hogy "minden a helyén legyen" az emelésnél, hiszen 70 éves a hajótest, és bár engedéllyel rendelkezve hajózott a Dunán, nem tudható, hogy az ütközés milyen mechanikai sérülést okozott. Közölte: mindent megtesznek, hogy a hajó egyben kiemelhető legyen. "Ennek ellenére nem zárható ki, hogy a testtel történik valami" - fűzte hozzá.


Jasenszky Nándor ismertette a kiemelés folyamatát is. Eszerint az emelés nagyon lassú lesz, először az a cél, hogy a hajó elszakadjon az aljzattól, ez az egész emelés legkritikusabb pontja. Ha a hajó megindul felfelé, először a roncsolt kapitányi híd jelenik meg, amit a víz felszíne felett átvizsgálnak, holttestek után kutatva. A következő emelési szakaszban a napozófedélzet maradványainak szintje jelenik meg, amelyet szintén átvizsgálnak, ezt pedig a terem átvizsgálása követi, ahol a legtöbb utas tartózkodott. Erősen feltételezhető, hogy a roncsban lesznek még áldozatok - mondta. Tájékoztatása szerint: amennyiben átvizsgálták a termet is, a Clark Ádám úszódaru tovább emeli a hajót, és elhelyezi a kék színű bárkán. Ha oda a roncs felkerült, a szakemberek rögzítik, hogy el lehessen szállítani. A ronccsal kapcsolatos további eljárás a Budapesti Rendőr-főkapitányság feladata lesz. A Hableány sétahajó május 29-én este süllyedt el a Margit híd közelében, miután összeütközött a Viking Sigyn szállodahajóval. A fedélzeten 35-en utaztak, 33 dél-koreai állampolgár és a kéttagú magyar személyzet. Hét utast sikerült kimenteni, nyolc embert még keresnek: hét dél-koreai utast és a sétahajó magyar kapitányát.

Fotó: MTI/Mónus Márton

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Nem szexeltek, megfagytak
Nem bírták az űrklímát a gekkók
PÉNZTÁRCA
Trópusi dzsungel és városi kert
Így csábít még több vevőt a Praktiker
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
RECIKLI
Kávéhulladékkal mennek a buszok
Nem csak jósolni jó a zacc, de üzemanyagnak is

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.04.05. 18:35 Világszám - Inforádió
New York 1.
2024.05.06. 10:05 Világszám - Inforádió
New York 2.
2024.05.07. 10:35 Világszám - Inforádió
New York 1. ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--