Gázriadó bűzlő halak miatt

Csak az erős gyomrúaknak ajánlott

[j.protic] publikálva: 2012-09-12 08:31:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Stockholm

Gázszivárgás gyanúja miatt száguldott két tűzoltóautó, két rendőrségi járőrkocsi és egy rendkívüli üzemzavarok elhárítására kiképzett gázszerelő csapat a Stockholmhoz közeli Södermalmba, ahol azonban csak erjedő halakat találtak.


A hatóságokat lakossági bejelentés miatt riadóztatták, a közlés szerint egy többlakásos épület lépcsőházában lehetett érzékelni egyértelműen gázszagot.

A gázszakértőknek jobb orruk volt és kulináris tájékozottságuk: azonnal tudták, hogy nincs veszély, csupán valaki a surströmming nevű hagyományos svéd ételt, azaz erjesztett heringet készít otthonában.

A stockholmi tűzoltóság közlése szerint már volt hasonló riasztásuk - adta hírül a thelocal.se című svéd hírportál.

A surströmminget a világ egyik legbüdösebb - egy japán felmérés szerint egyenesen a legorfacsaróbb - ételeként tartják számon. Wolfgang Fassbender német ételkritikus, gasztronómiai szakíró egy tavaly megjelent cikkében úgy fogalmazott: a surströmming fogyasztásakor a legnagyobb kihívás az, hogy csak az első falat után hányjon az ember, és ne előtte.

A surströmming konzerv több légitársaságnál is tiltólistán szerepel, mivel robbanásveszélyesnek ítélték.

 

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Melyik a leggyilkosabb állat a világon?
Ő tudhatja magáénak a legtöbb áldozatot
PÉNZTÁRCA
Uram, a késemért jöttem!
230 ezer dollárt fizettek egy konyhakésért
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Újabb látványossággal gazdagodik Barcelona
Belülről is megnézhetjük Gaudí házát
RECIKLI
Szilvia, a környezetmentő papírtörlő
Nem kell mindig feltalálni a csőben a lyukat

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.03.29. 18:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét
2024.03.30. 10:05 Világszám - Inforádió
Húsvéti szokások a világban
2024.03.31. 10:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--