Fontos, milyen körülmények között alszunk
Idén ők lettek az alvásbarát szállodák
[Kovacs R.] publikálva: 2019-03-12 19:39:00 | Nyomtatás
Aludj jól, élj sokáig! – ez a 2019. évi Alvás nemzetközi világnapjának jelmondata, melynek célja, hogy felhívja a figyelmet az alvás fontosságára, az életminőség szempontjából. A Magyar Tudományos Akadémián megtartott rendezvény alkalmából megjelent a Magyar Alváskönyv, bejelentésre került az alvásterapeuta képzés indítása, és átadták a Sleepfriendly Hotel Award 2019. évi elismeréseket.
A World Sleep Day/Alvás nemzetközi világnapja 2019-ben március 15-re esik. Ezen a napon mintegy 65 országban orvosok, kutatók, gyógyítók és civil szervezetk fognak össze, hogy bemutassák: az álmosság és az alvatlanság egyre inkább népbetegség, megelőzésére, kezelésére sokkal több figyelmet kell fordítanunk. Magyarországon a nemzeti ünnep miatt március 12-én került sor a Magyar Alvás Szövetség szervezésében, a World Association of Ssleep Medicine és a World Sleep Society partnerségével, a Magyar Tudományos Akadémián. Az eseményt dr. Horváth Ildikó, egészségügyi államtitkár nyitotta meg.
Az emberiség egyre rosszabbul alszik. Ennek megváltoztatása komoly feladat.
"Az egészséges életnek az elégséges ideig tartó és megfelelő minőségű alvás is az egyik alapfeltétele. Erre legalább akkora hangsúlyt érdemes fektetni, mint a rendszeres testmozgásra, az egészséges étkezésre és a nemdohányzás jelentőségére” - mondta dr. Horváth Ildikó, egészségügyi Államtitkár.
Az alvás nélkülözhetetlen és összetett élettani folyamat, amely kihat a szervezetünk mindennapi működésére, következményeit a gondolkodásunkban és a munkánkban is érzékeljük, de még a test bőrfelülete is jelzi alvásunk állapotát. Egyre inkább felismerjük, hogy az alvászavarok, miközben számos problémát okozhatnak, valójában rendszerszintű rendellenességek, amelyek többszörösen hátrányos következményekkel járnak. Felborítják az életritmusunkat, széttördelik a szerveztünk és a lelkünk harmóniáját, kikezdik az egészségünket. Az emberiség egyre kevesebbet és egyre nyugtalanabbul alszik. Nem kivétel ez alól Magyarország sem. A Budapesti Alvásközpont legutóbbi felmérése szerint a felnőtt lakosság közel egyharmadát érintik különböző alvásproblémák, amelyek felismerése, kezelése, gyógyítása nélkülözhetetlen feladat.
„Magyarországon az életmód következményeként egyre kevesebbet és rosszabbul alszunk. Az alvászavarok és alvásbetegségek megelőzése a kívánatos életmód megtartásának alapja, az egészség megőrzésének a záloga. Az alvás létfontosságú, összetett folyamat, amelynek megismerése a komplexitásában rejlik" - mondta G. Németh György, a Magyar Alvás Szövetség elnöke.
A World Sleep Day alváskonferencián ebből az alkalomból a megjelent Magyar Alváskönyv szerzői tartottak előadásokat, melyekből kiderült, hogy a legtöbben nem sokat törődünk azzal, hogyan alszunk, annak ellenére, hogy az életünk több, mint kétharmadát alvással töltjük. Az alvásmedicinára önálló diszciplínaként kell tekintenünk! A fényterhelés, a televízió, a neoncsövek mind hatnak a cirkadián ritmusra (a szervezet biológiai órájára, ami az alvásért és az ébrenlétért felelős, a fény forrásából érkező fény és a sötétség adják meg az alapját) és a melatonin hormon termelődésére, mely az alvást és a biológiai óránkat szabályozó hormon. Minél magasabb a hormon szintje, annál álmosabbak vagyunk, így nem meglepő, hogy éjszakánként a tízszeresére nő. Az alvászavar előidézője lehet más, szervi megbetegedésnek is, így fontos, hogy az orvostudományban a szomnológia is kiemelt helyet kapjon. A szomnológia az alvászavarokkal foglalkozó tudományterület. Valóján azonban több tudományág határán helyezkedik el, így az ideggyógyászathoz, a pszichiátriához, a tüdőgyógyászathoz és a fül-orr-gégészethez is nagyon közel áll. Az alvásproblémát nem szabad bagatellizálni! A túl jó és a túl rossz alvás is lehet káros. Hallgassuk meg a hálótársunkat, tudjuk meg tőle, hogy horkolunk, rugdalunk vagy beszélünk-e álmunkban! Ha van alvászavarunk, akkor kezeltessük azt!
A rendezvényen bejelentették, hogy májusban alvásterapeuta képzés indul hazánkban a Döntéshozók Akadémiája szervezésében a Magyar Alvás Szövetség támogatásával. Bartucz Éva, a szakmai programkövetelményt kidolgozó felnőttképzési intézmény igazgatója elmondta: „A sikeres vizsgát tett hallgatók egyben egy új szakma első képviselői lesznek.”
A magyarországi alváskultúráért, a hazai alvás egészségügyi képzés kialakításában végzett kiemelkedő tevékenységéért, a Vezetőképző Akadémia ajánlásával, dr. Gyurosovics József r. dandártábornok, rendőrségi főtanácsos, címzetes egyetemi docens, Hajdú-Bihar megyei főkapitány és Krauzer Ernő rendőr ezredes a Belügyminisztérium Vezetőkiválasztási, Vezetőképzési és Továbbképzési Főosztály vezetője kiválósági elismerésben részesült.
„20-50%-al alszunk rosszabbul szállodában, mint otthon, de vannak olyan szállodák, ahol öröm az alvás” - mondta dr. Kiss Róbert Richard, a Sleepfriendly Hotel Program nemzetközi igazgatója.
A Sleepfriendly Hotel/Alvásbarát Szálloda 2019. évi minősítési díjat Magyarországon a Hilton Budapest és a Mala Garden Siófok kapták az alváskörülmények példamutató kialakításáért és a vezetőik minőségi alvás iránti elkötelezett tevékenységéért. A szervezők minden esetben jutalmaznak külföldi szállodát is. Idén a Hawaii- szigeteken, Maui szigetcsoportján elhelyezkedő The Ritz-Carlton Hotel kapta a legjobb külföldi Alvásbarát Szálloda díjat. A hotelben tökéletes az éjszakai nyugalom, a nyílásszáórkat és függönyöket is úgy tervezték, hogy ez meglegyen. A díjakat átadták dr. Kiss Róbert Richard, a Sleepfriendly Hotel Program nemzetközi igazgatója, Szabó Áron, a Magyar Turisztikai Szövetség igazgatója, Sárvári-Deák Zsófia, a Magyar Szállodaszövetség főtitkára és a Magyar Alvás Szövetség vezetői.
Galéria:
A kategória további hírei:
Egy magyar recepciós mesél
Életveszélyes a túrázás
3. Emeletes ülések a repülőkön
Ez (is) lehet a jövő
Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el
5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap
Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó
Két év tombolás után csak a férj
7. Nádas Tamás barátom emlékére
Lezuhant a műrepülő világbajnok
8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat
A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye
9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket
Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat
Szex kölcsönbe
1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban
Sztárjainkat is utolérte a szerelem
2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian
Hiányzó gyémántok
3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt
Készen állsz?
4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez
Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől
5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy
Elmondjuk, miért!
6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi
Köztük vagy?
7. Jolie keményen megvádolta Pittet
„Történt családon belüli erőszak…”
8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!
Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?
9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár
Nem akárhol buktak le
10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után
A királyi családban sem fenékig tejfel az élet
Szépség és kitartás