Csányi Sándort újraválasztották

A legtöbb szavazat

[Kail] publikálva: 2019-02-08 16:02:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Csányi Sándort, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) vezetőjét újraválasztották a nemzetközi szövetség (FIFA) alelnökévé és az európai szövetség (UEFA) végrehajtó bizottsági tagjává az UEFA csütörtöki tisztújító kongresszusán, Rómában.


A végrehajtó bizottságba a 11 jelöltből nyolc tagot - köztük egy nőt - választottak négyéves periódusra, 2023-ig. Az 55 tagállam szavazataiból 53 volt érvényes és 2 érvénytelen, az MLSZ első embere kapta a legtöbb szavazatot, 49-et.

Ezt követően - közfelkiáltással - szintén négyéves időtartamra bizalmat kapott a FIFA alelnöki pozíciójára is, amelyért nem volt más induló.

Csányi Sándor a 2015-ös bécsi kongresszus döntése nyomán lett a végrehajtó bizottság tagja, míg a nemzetközi szövetség (FIFA) tanácsába 2017 áprilisában került be. A FIFA alelnökévé tavaly februárban választották meg.

“A magyar labdarúgás fejlődését ismerték el azzal az európai sportvezetők, hogy e két tisztségre második alkalommal is megszavaztak, a bizalom egyben azt is jelenti, hogy díjazták az elmúlt évek nemzetközi munkáját. Hazánk kiemelt feladatok előtt áll: ilyen sorozat még soha nem adódott a magyar labdarúgás történetében. Idén májusban Budapesten lesz az év női labdarúgó-eseménye, a BL-döntő, jövőre a valaha volt legnagyobb férfi Európa-bajnokságnak adunk otthont – tizenegy más ország mellett –, 2021-ben pedig a szlovénokkal közösen rendezünk U21-es Eb-t. Elégedettek akkor lehetünk, ha a sportág hátterének fejlődését a klubok, és ezáltal a magyar válogatottak szereplése is visszatükrözi” - nyilatkozta Csányi Sándor a magyar szövetség oldalán.

Korábban sosem fordult elő, hogy magyar sportdiplomata egyszerre töltött be két ilyen magas rangú nemzetközi tisztséget, mint a FIFA és az UEFA alelnöki posztja.

Fotó: mlsz.hu

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Jane Goodall ajánlójával
Könyv a földi élet jövőjéről
PÉNZTÁRCA
Gyakornokok a jövő reménységei
Képzés a valós igények szerint
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Ilyen az eszkimószex
Szex kölcsönbe
RECIKLI
Törölték a járatát, hát hazabiciklizett
Skóciából Athénba, karantén idején

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.03.29. 18:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét
2024.03.30. 10:05 Világszám - Inforádió
Húsvéti szokások a világban
2024.03.31. 10:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--