Brazil szépség

Adriana Lima az egyik leggazdagabb szupermodell a világon

[superadmin] publikálva: 2017-12-10 01:01:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Szegény családból származik, szülei szociális munkások voltak. Édesapja hat hónapos korában hagyta ott a családot, azóta Adriana csak egyszer látta őt. Azt nyilatkozta, hogy nem haragszik édesapjára, hiszen sokkal boldogtalanabb gyerekkora lett volna egy boldogtalan családban.


2006-ban Adriana azt nyilatkozta a GQ magazinnak, hogy még szűz. Úgy gondolja, hogy a szex a házasság része. "A férfiaknak tisztelnie kell, hogy ez az én választásom. Ha nincs tisztelet, az azt jelenti, hogy nem is akarnak engem" – mondta. Az NBA-játékos, Marko Jaric jegyezte el a modellt 2009-ben, ám öt évvel a házasság után 2016 márciusában elváltak. Két gyönyörű gyermekük van. Első szerződését a Ford modellügynökségtől kapta meg, 1999-ben költözött New Yorkba. Innen kezdett karrierje igazán felfelé ívelni. Szerepelt a Vogue, a Marie Claire magazinokban, a kifutón pedig Vera Wang, Giorgio Armani és Valentino ruháiban vonult végig. 2017 januárjában Adriana-t nevezték ki a legértékesebb Victorias Secret angyallá.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



Szexi anyuka

A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Repceolajjal Bresztből Grenoble-ba
Csak biodízel hajtja az Flixbus új járatait
PÉNZTÁRCA
A Monguz belép a turisztikába
Érdekes informatikai fejlesztés
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Tilos a gyerek és a mobil a luxusszigeten
Key West várja a magyarokat
RECIKLI
Idén más lesz Budapesten a karácsony
Ez várható a város legmenőbb utcáiban

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.04.05. 18:35 Világszám - Inforádió
New York 1.
2024.05.06. 10:05 Világszám - Inforádió
New York 2.
2024.05.07. 10:35 Világszám - Inforádió
New York 1. ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--