Azé lesz az állás, aki gazdag?

Számít az is, hogy miben jelenünk meg egy interjún

[Kovács R.] publikálva: 2015-04-27 22:39:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Egy kutatás szerint nagyobb eséllyel felveszik a munkahelyekre azt, aki márkás ruhadarabokban jelenik meg az állásinterjún.

 


A Journal of Business Research nevű folyóirat 150 koreai diák bevonásával végzett kutatást. A tanulóknak három videót játszottak le, három nő állásinterjújáról. Az elsőben a nő pólóján a Louis Vuitton felirat szerepelt, a másodikban a H&M logó, a harmadikban pedig semmiféle jelzés nem ékesítette az egyszerű fehér ruhadarabot. A megkérdezettek többsége úgy vélte, a luxusmárka viselője a legalkalmasabb a feladatra. Ráadásul neki több fizetést adnának, mint a másik két jelentkezőnek.

Természetesen ez nem jelenti azt, hogy állásinterjú előtt egy Prada ruhára kellene költeni évek alatt összespórolt pénzünket. A luxusdarabok hosszú távon úgysem tudják eltakarni az olyan negatív tulajdonságokat, mint a lustaság vagy a bátortalanság, ellenben a szorgalom, vagy a jó kommunikációs készség egyszerű fehér pólóban is megmutatkozik.

 

A tökéletes állásinterjú

Mindenki életében elérkezik a rettegett pillanat, amikor behívják egy állásinterjúra. A nagyobb siker érdekében érdemes megfogadni az alábbiakat:

 

  • Öltözzön elegánsan!
  • Érkezzen pontosan! A késve érkezők a munkáltatók rémálmai.
  • A mozdulatokra is ügyelni kell: nem illik keresztbe tenni a lábat. S csak akkor illik leülni, ha hellyel kínálnak.
  • Legyen udvarias: kopogjon az ajtón, mielőtt benyitna, a leendő munkaadóját pedig magázza. Ha viszont letegezik, visszategezheti őket.
  • Ha azt hiszi, jobban jár negatív tulajdonságai letagadásával, téved: az őszinteséget sokkal többre becsülik. Ráadásul inkább most derüljön ki, hogy például nem beszél jól idegen nyelveket, mint amikor egy külföldi turistát kell eligazítania.
  • Nézzen utána a cégnek! Előfordulhat, hogy rákérdeznek, mit tud róla, miért pont ide jelentkezett.
  • S talán a legfontosabb: mosolyogjon! A jókedvű embereket mindenki szereti, s szívesen dolgoznak velük együtt, mint egy besavanyodott kollégával.

 

Bátran mondjon nemet tehát a Louis Vuitton-ra, elvégre a valódi érték nem a ruha maga, hanem Ön a ruhában.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
PÉNZTÁRCA
Nyerők a pénzügyi ismeretek
Szerezz egy csapatot és indulj!
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Berlin új arca
Múzeumokkal teli a német főváros
RECIKLI
Fordulat a dohányzás történetében
Még soha nem volt ilyen

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.03.29. 18:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét
2024.03.30. 10:05 Világszám - Inforádió
Húsvéti szokások a világban
2024.03.31. 10:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--