Az ötlet, ami számít

Rezes Judit a Ballagóbál egyik zsűritagja

[superadmin] publikálva: 2015-04-05 19:22:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Már csupán pár hét választja el a versenyző osztályokat a Ballagóbáltól, ahol a résztvevő diákok felidézhetik szalagavatójuk legszebb táncos momentumait. A csapatok három kategóriában jelentkezhettek: standard-latin, folklór vagy modern/showtánc. Rezes Judit, a verseny egyik zsűritagjaként megosztotta velünk, hogy őt milyen szempontokat fog figyelembe venni az értékeléskor.


Mit gondol a Ballagóbálról? Milyen pluszt adhat ez a szereplés a diákoknak?

Úgy gondolom, ez egy remek kezdeményezés, hiszen a gyerekek annyit készülnek a szalagavatós táncaikra! A Ballagóbál lehetőséget nyújt számukra, hogy a sok befektetett energia ne vesszen kárba, a koreográfiák pedig ne merüljenek a feledés homályába. A próbák alkalmával tovább építhetik közösségüket, a Bálon pedig más iskolák táncait is megismerhetik.

A három kategória közül melyik áll legközelebb a szívéhez?

Diákként a Pécsi Művészeti Szakközépiskolában tanultam, ahol a balett mellett, a néptánccal is megismerkedhettem, sőt, meg is szerettem azt. De mindegyik műfajnak megvan a maga bája és szépsége, így igazából nehéz bármelyiket is kiemelni.

Milyen személyes, a saját szalagavatójához fűződő élményei vannak? Milyen táncot adtak elő az osztályával?

Nálunk másfajta képzési rendszer volt, ezért, úgy emlékszem, külön szalagavató, mint olyan, nem is volt. Három művészeti szakon tanulhattak a diákok: zene-, képző- vagy – ahova én is jártam – táncművészeti szakon. Mi, táncművészetisek, készültünk külön műsorral a szülők és rokonok részére, de ez is több produkcióból állt össze. Hagyományos értelemben vett szalagavató bálunk nem volt.

Zsűritagként mit vár majd az indulóktól? Mi lesz a legfontosabb szempont az értékeléskor?

Ezen még nem gondolkodtam. Nem is biztos, hogy ezt előre el lehet dönteni, vagy ki lehet ragadni egy adott aspektust, amelyet leginkább figyelni kellene. A táncok hangulata, energiája úgyis csak ott, a helyszínen tesz majd ránk bármilyen hatást is. Nem várok komplett, egész történeteket, de az mindenképpen fontos, hogy ötletes, kreatív és magával ragadó legyen a koncepció.

 

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



Utolsó hetek a felkészülésre

A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Nem csak eltűnnek, újakat is találnak
71 fajt fedeztek fel az idén
PÉNZTÁRCA
Miért (nem) váltanak bankot a magyarok?
Ragaszkodunk a megszokott pénzintézetünkhöz
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Horvátország átvállalná tőlünk
Nagyon készülnek már a szezonra
RECIKLI
Pestlőrincre gurult a Juventus kamion
Hódítottak a hulladékruhák a Zila kávéháznál.

Itt jártunk: Kína

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

2. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

3. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

4. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

5. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

6. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

7. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

8. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

9. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

10. El sem akarjuk hinni, hogy válna Varga Judit

Egy bulvárlap círt cikket, a házaspár reagált

Műsoraink
2023.12.08. 18:35 Világszám - Inforádió
Buhara, Szamarkand
2023.12.09. 10:05 Világszám - Inforádió
Taskent, Kiva
2023.12.10. 10:35 Világszám - Inforádió
Buhara, Szamarkand ism.
Közösség
Nap pasija

Ki is az a Megan Ramsey?

Szófelhő / Archív
--