Az orgiaszervezőtől az emberi ébresztőóráig

A legfurcsább foglalkozások

[Kovacs R.] publikálva: 2019-03-07 14:53:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Bár az állásunk miatt panaszkodni népszokás, egyes, mára már jórészt feledésbe merült munkák mellett a legrettenetesebb meló is kész, pihentető szórakozásnak tűnhet.

 

 


Lássunk hát párat!

A többség alighanem belepirulna, vagy a döbbenettől szólni sem tudna, ha felkérnék, hogy szervezzen meg egy orgiát – de a rómaiak alatt ez egy nem kevés kihívást, egyben váratlan veszélyeket rejtő foglalkozás volt. Hiszen a felbérelt szakembertől nem csupán azt várták el, hogy annyi ételt és italt szerezzen, ami több tucat, vagy egyenesen több száz embernek is elég 6-12 órára. Az illetőnek a nem éppen visszafogott esemény zökkenőmentességéért is felelnie kellett, így, arra sem ártott felkészülnie, hogy mit tegyen, ha valaki az örömök hajszolása közben rosszul lesz, vagy esetleg meghal.

Amennyiben bekövetkezett a legrosszabb, és az egyik vendég megtért őseihez, pánikra akkor sem volt ok. A halott rokonai egy gyászbohóc felfogadásával állíthattak maradandó emléket elhunyt szerettüknek. Ezek a meglehetősen bizarr elvek mentén dolgozó csepűrágók a koporsóban fekvő arcvonásaira hajazó maszkot öltöttek, majd vicceket mesélve, és kisebb-nagyobb akrobata-mutatványokkal próbálták jobb kedvre deríteni a végtisztességet megadókat.

Az 1800-as évek Angliájában az ilyesmit alighanem barbár szokásnak tartották. Ám a hullák ekkoriban is sokak megélhetését fedezték. A korabeli, mai szemmel nézve furcsa törvények ugyanis közel lehetetlenné tették az orvosoknak, hogy boncolhassanak, mert csak a legalávalóbb bűnözők tetemei kerülhettek a késeik alá. Következésképpen, lelkiismeretlen, de élelmes testrablók hordái járták a temetőket, friss tetemekre vadászva. Persze, akadtak becsületesebb személyek is: az ő dolguk az volt, hogy egyrészt egy jókora, nehéz követ, vagy hasonló, bajosan elmozdítható tárgyat tegyenek a sírra, másrészt pár napig egy lépést se mozduljanak onnét-írja a Középsuli.hu.

Ha egy földi maradványokra specializálódott szarka jó útra akart térni, megfontolhatta egy bűnevő felkeresését. Ezekről a nyomorult páriákról munkájuk természete miatt vajmi keveset tudunk. Ám, ahogy a nevük is mutatja, a többnyire nyomorult koldusként tengődő szerencsétlenek egy szerényebb összegért vállalták, hogy egy rituális vacsora elfogyasztásával magukra vállalják kliensük összes vétkét. Emiatt közutálatnak örvendtek, mivel megannyi ember összes rossz cselekedetének felvállalása után technikailag a legszörnyűbb bűnösök közé tartoztak, és gyakran boszorkánysággal, vagy egyéb rémtettekkel is vádolták őket.

Ezek után a felzörgetők még szerencsésnek tarthatták magukat. A ritka és drága szerkezeteket helyettesítő, emberi ébresztőórák az ipari forradalom elején jelentek meg, dolguk pedig az volt, hogy az ablakokon kopogtatva, vagy máshogy zajt csapva felkeltsék a gyári munkásokat. Eközben persze többen is keresetlen szavakkal illették őket.

 

G.K.

 

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A paprika, a sercli és a sör

A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Szörfdeszkán állva evezi át az óceánt
Újból meglep mindenkit Rakonczay Gábor
PÉNZTÁRCA
Már csak az új lakások drágulnak
Nő a kereslet a nagyon kicsik iránt
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
A legmenőbb helyek nem kérnek belőlünk
Húsvétkor is maradj otthon
RECIKLI
Lakjon Amerika első plázájában!
Loftlakások kezdőknek

Itt jártunk: Uganda

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.10.11. 18:35 Világszám - Inforádió
London III.
2024.10.12. 10:05 Világszám - Inforádió
London IV.
2024.10.13. 10:35 Világszám - Inforádió
London III. ism.
Közösség
Nap lánya

Szépség és kitartás

Szófelhő / Archív
--