ATM-robbantó magyarok Németországban

Itthon mosták tisztára

[Kail] publikálva: 2019-12-11 15:46:00 | Nyomtatásprint

hírkép

ATM-fosztogató bűnözői csoportot számoltak fel magyar és német rendőrök - közölte a rendőrség.


A Frankfurt am Main-i Főügyészség 2018-ban európai nyomozási határozatot bocsátott ki K. Tamás magyar állampolgár és társai ellen. A németek adatai szerint a férfi a bűntársaival pénzautomatákat robbantott fel Németországban, majd ellopták belőlük a készpénzt.

A Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség pénzmosás gyanúja miatt rendelt el nyomozást. A nyomozók megállapították, hogy a Németországban elkövetett bűncselekményekből szerzett vagyont K. Tamás és társai Magyarországon mosták tisztára. A magyar rendőrök ezért vagyonvisszaszerzési eljárást is kezdeményeztek.

A magyar nyomozók jelzésére december 7-én Németországban elfogták a 41 éves K. Tamást és két társát, a 39 éves K. Balázst és a 45 éves Z. Zsoltot, akik a megalapozott gyanú szerint részt vettek az ATM-ek kifosztásában. Elfogták a bűnözői csoport egyetlen német állampolgárságú tagját is.

A Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai - a német rendőrökkel közösen - szerdára összehangolt bűnügyi akciót szerveztek több mint száz rendőr közreműködésével. Hajdúnánáson, Nyíregyházán és Budapesten újabb négy gyanúsítottat fogtak el. A hét férfinél lefolytatott házkutatásban forintot és eurót foglaltak le, lőfegyvert és lőszereket, ingatlant és két gazdasági társaságban lévő üzletrészeket vettek zár alá, bankszámláikat befagyasztották, pénzintézeti széfjeiket átkutatták.

A négy újonnan elfogott magyar férfit a rendőrök robbanóanyaggal elkövetett robbantás és más bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A magyar és a német nyomozást, a közös nyomozócsoport munkáját az Europol és az Eurojust segítette. A nemzetközi bűnügyi információcserének köszönhetően a két ország rendőrei felszámolták a bűnbandát.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Érdekes tények a hollókról
Ezeket biztosan nem tudta
PÉNZTÁRCA
Három bank után leáll az OTP
Ármeneti szünet jön a vásárlásokban
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
London az Andrássy úton
Filmtúrák Budapesten
RECIKLI
Jégkorszaki növényeket találtak
Jurassic Park a való világban

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.03.29. 18:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét
2024.03.30. 10:05 Világszám - Inforádió
Húsvéti szokások a világban
2024.03.31. 10:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--