A hosszú hétvége népszerűbb a koronázásnál
Felmérés: a britek nem lelkesednek annyira a koronázásért
[Csilla.K.] publikálva: 2023-05-05 00:00:00 | Nyomtatás
A koronázás helyszíne a Westminster Apátság
A legfrissebb felmérés szerint a britek lelkesebben várják a háromnapos hosszú hétvégét, mint annak okát, vagyis III. Károly király szombati koronázását, amelynek alkalmából a brit kormány hétfőre is munkaszünetet hirdetett.
Az uralkodót és hitvesét, Kamillát 2200 vendég jelenlétében koronázza meg szombaton Justin Welby, Canterbury érseke, az anglikán egyház első számú vallási vezetője a londoni Westminster-apátságban.
A legnagyobb brit közvéleménykutató csoport, a YouGov pénteken ismertette 3394 brit felnőtt bevonásával elvégzett vizsgálatát. A résztvevők 37 százaléka mondta azt, hogy nagyobb várakozással tekint a hosszú hétvége, mint a koronázási ceremónia elé. Csak 25 százalék örül jobban az uralkodó koronázásának, mint a hétfői munkaszünetnek.
Az országos átlagon belül a 25-49 év közötti korosztályt lelkesíti a legkevésbé III. Károly koronázása. Ebben a csoportban 54 százalék részesíti előnyben a hétfői munkaszünetet, és csak 14 százalék válaszolta azt, hogy a koronázást várja a legnagyobb izgalommal a hétvégén.A válaszadók 34 százaléka úgy nyilatkozott, hogy egyik sem izgatja különösebben.
A cég kimutatása szerint ugyanakkor ebben a korosztályban a legnagyobb a közömbös válaszadók aránya is. 45 százalék nyilatkozott úgy, hogy sem a koronázás, sem a plusz munkaszüneti nap nem lelkesíti különösebben.
A YouGov friss felmérése szerint a 65 év feletti korcsoport mutatja a legnagyobb lelkesedést a koronázás iránt. Közülük alig 9 százalék mondta azt, hogy a hétfői plusz szünnapot várja a legnagyobb örömmel. 41 százalékuk III. Károly koronázása elé tekint a legnagyobb várakozással a következő három napban.
Ennél is kevésbé vonzza a briteket a koronázási ajándéktárgyak tömege: mindössze tíz százalékuk kíván ilyeneket vásárolni, 87 százalék nem akar erre pénzt kiadni.Még kisebb az érdeklődés a koronázási hétvége ünnepi rendezvényei iránt.
A felmérés résztvevőinek alig 17 százaléka mondta azt, hogy részt vesz a sok ezer utcabál valamelyikén, vagy egyéb eseményeken. 72 százalék viszont biztosra mondta, hogy nem tervez ilyesmit.
Eközben az utolsó előkészületek zajlottak pénteken Londonban és az Egyesült Királyságban III. Károly király koronázása előtt.
Jelen lesz Novák Katalin köztársasági elnök is, akinek személyében először vesz részt brit uralkodó koronázásán hivatalban lévő magyar államfő.
A szombati ceremónián III. Károly feleségét, Kamillát is megkoronázzák, mivel a brit monarchikus szokásjog alapján a férfi uralkodók hitvesét a királynői cím, saját korona és a felség megszólítás illeti meg. Halálának pillanata óta elsőszülött fia, Károly volt trónörökös a brit uralkodó.II. Erzsébetet életének 97., uralkodásának 71. évében, tavaly szeptember 8-án érte a halál nyári rezidenciáján, a skóciai Balmoral kastélyában.
A Scotland Yard ismertetése szerint a koronázási hétvégén összesen csaknem 30 ezer, a koronázás napján több mint 11 500 rendőr lesz szolgálatban.A szombati koronázást szinte példátlan biztonsági készültség kíséri.
(Forrás: MTI)
Galéria:
A kategória további hírei:
Egy magyar recepciós mesél
Életveszélyes a túrázás
3. Emeletes ülések a repülőkön
Ez (is) lehet a jövő
Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el
5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap
Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó
Két év tombolás után csak a férj
7. Nádas Tamás barátom emlékére
Lezuhant a műrepülő világbajnok
8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat
A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye
9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket
Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat
Szex kölcsönbe
1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban
Sztárjainkat is utolérte a szerelem
2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian
Hiányzó gyémántok
3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt
Készen állsz?
4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez
Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől
5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy
Elmondjuk, miért!
6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi
Köztük vagy?
7. Jolie keményen megvádolta Pittet
„Történt családon belüli erőszak…”
8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!
Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?
9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár
Nem akárhol buktak le
10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után
A királyi családban sem fenékig tejfel az élet
Szépség és kitartás