A Fidesz is elvárta Egervári lemondását

A kommunikációs igazgató különöset posztolt a Facebookon

[szorenyi.p] publikálva: 2013-10-12 06:41:00 | Nyomtatásprint

hírkép

MTI Fotó: Illyés Tibor

Gyalázat, szégyen, szánalom! Egervárinál nem szabad megállni... – írta Facebook-oldalán a mérkőzés után Kocsis Máté, a Fidesz kommunikációs igazgatója. Lényegében azokban a percekben írta ezt, amikor a szövetségi kapitány bejelentette lemondását. A kérdés már csak az, hogy kiknek kellene még távozni. A magyar labdarúgó-válogatott 8-1-re kapott ki Hollandiában világbajnoki selejtező mérkőzésen. Ez történelmének eddigi legnagyobb kudarca.


Wintermantel Zsolt sem fogta vissza magát, Újpest polgármestere még keményebben fogalmazott, azt írta: Nos, Csányi Úr, lehet megfogni Egervári kezét és elballagni! Orbán Viktor Facebook-oldalán az angliai látogatásáról szólt szombat reggelig az utolsó poszt.

Az MTI utdósítása szerint Egervári Sándor a világbajnoki selejtezőmérkőzést követő sajtótájékoztatón közölte: a találkozó után jelezte Csányi Sándornak, a magyar szövetség elnökének, illetve Vági Márton főtitkárnak, hogy a történelmi kudarc miatt távozik posztjáról.

A sajtótájékoztatón helyet foglaló Vági Márton főtitkár elmondta, elfogadták a lemondást és kedden az Andorra elleni vb-selejtezőn az eddigi pályaedző, Csábi József irányítja majd az együttest.

A sportvezető hozzátette: a válogatottnak nem sikerült a legutóbbi selejtezőkön úgy teljesítenie, ahogyan azt a közönség elvárja, ugyanakkor reméli, hogy a drukkerek ott lesznek majd kedden a Puskás Ferenc Stadionban Andorra ellen.

Magát a találkozót csak röviden értékelte Egervári: "A holland csapat ma minden tekintetben felülmúlt minket, kiválóan játszottak, mi azonban gyatra teljesítménnyel asszisztáltunk ehhez."

Mivel a románok és a törökök is nyertek pénteken, így a magyarok a csoport negyedik helyéről várják a selejtezősorozat keddi zárását. Matematikai esélye még maradt a magyar csapatnak a pótselejtezőt érő második hely megszerzésére, de ehhez Törökország nem nyerhet Hollandia, Románia pedig Észtország ellen, utóbbira pedig - az eddigi eredmények alapján - kicsi az esély. Ezzel kapcsolatban Egervári Sándor hozzátette, természetesen boldog lenne, ha a gárda kiharcolná a pótselejtezőt.

Egervári Sándort 2010. július 23-án nevezték ki szövetségi kapitánynak, irányításával a magyar válogatott 34 mérkőzésen 17-szer győzött, 8-szor döntetlent ért el és 9-szer kikapott.

A játékosok közül Varga József értékelt. Azt mondta: "nem találok szavakat, megaláztuk saját magunkat" A Middlesbrough légiósa hozzátette: megpróbáltak gyors ellentámadásokra berendezkedni, ám a hollandok minden egyes apró hibát kihasználtak és könyörtelenül megbüntettek.

 

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Árvízvédelmi készültség a Dunán
A víz valószínűleg nem önti el a rakpartokat Budapestnél
PÉNZTÁRCA
Milliárdos bukóban a SAS
Nagy a veszteség az északi légitársaságnál
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Magyar pálinkát gyártanak Ugandában
A két ország szorosabbra fűzi a gazdasági együttműködést
RECIKLI
Hihetetlen lelet Budán
A Halászbástya elfeledett szobrai

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.03.29. 18:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét
2024.03.30. 10:05 Világszám - Inforádió
Húsvéti szokások a világban
2024.03.31. 10:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--