45 éve halt meg a Rolling Stones alapítója

Ne ítélj túl keményen!

[superadmin] publikálva: 2014-07-03 13:58:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Brian Jones, a Rolling Stones alapítója ma 45 éve, 1969. július 3-án halt meg. Holtan találták Londonhoz közeli, Sussex grófságbeli házának úszómedencéjében.


Abban az évben születtem, amikor ő meghalt. A Rolling Stones kamaszéveim egyik nagy kedvence volt, olyannyira, hogy a becenevem is Lepke volt, a rajongás a mai napig is tart.

Brian Jones, teljes nevén Levin Brian Hopkins-Jones a dél-angliai Cheltenhamben született 1942. február 28-án.  Az alapító tagok között volt Mick Jagerrel és Keith Richardsszal 1962-ben. A kezdeti időkben ő volt a központi személyiség, számos hangszeren játszott, sokak szerint ő volt zeneileg a legtehetségesebb. Összesen 15 különféle instrumentumot szólaltatott meg a felvételeken. Megőrizték finom hangszereléseit, szólóit olyan híres dalok, mint az As Tears Go By, a Lady Jane, a Paint It Black és főleg a Ruby Tuesday. Jagger karizmatikus egyénisége mellett azonban hamarosan háttérbe szorult.

A hatvanas évek második felében az érzékeny szőke gitáros teljesen eltávolodott a bandától, ráadásul Jagger és Richards is elszerette egy-egy barátnőjét, folyamatos alkohol- és drogproblémákkal küzdött, emiatt a hatóságokkal is többször összetűzésbe került, az idegrendszere is kikészült. 1968 decemberében volt az utolsó fellépése a Stones-szal. Jones új életet akart kezdeni, izgatták a keleti zenék, Marokkóba ment, és készített is egy lemezt a helyi Joujouka együttessel. Az útra elkísérte Jimmy Page és Robert Plant, a Led Zeppelin két legendás tagja, akiknek későbbi munkásságára nagy hatást gyakorolt az arab zene.

Brian állapota azonban egyre romlott az alkohol és a kábítószer miatt, és ezek csak súlyosbították a születése óta kínzó asztmáját. 1969. július 3-án holtan találták házának úszómedencéjében. Halálát akkor drogos és alkoholos állapotban bekövetkezett balesetnek nyilvánították, ám a mai napig vitatják a körülményeket. Halála után két nappal a Stones negyedmillió néző előtt ingyenes koncertet tartott a londoni Hyde Parkban. Jagger hófehér ruhában lépett fel a színpadra, és Shelley Adonais című verséből idézett részleteket, majd csaknem háromezer fehér pillangót engedtek a magasba. Az öt nappal későbbi temetésen mindössze Bill Wyman és Charlie Watts volt jelen a Stones tagjai közül. A szőke Lepke mindössze 27 éves volt.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Szörfdeszkán állva evezi át az óceánt
Újból meglep mindenkit Rakonczay Gábor
PÉNZTÁRCA
Kincs az adományboltból
Nézd meg jól, mitől szabadulnál!
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
A horvátok is enyhítenek
Június közepén újra megnézik
RECIKLI
Grabowski falra mászott a nyolckerben
Újabb tűzfal lett színes

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.04.05. 18:35 Világszám - Inforádió
New York 1.
2024.05.06. 10:05 Világszám - Inforádió
New York 2.
2024.05.07. 10:35 Világszám - Inforádió
New York 1. ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--