147 náci ereklyét árvereznek el Münchenben

Köztük Hitler kalapját is

[Farmosi Nóra] publikálva: 2019-11-16 10:51:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Eva Braun ruhái is azokban a bőröndökben voltak, melyekből 40 az amerikai csapatokhoz került 1945 májusában.


A müncheni Hermann Historica Aukciósház árverésén náci ereklyék tömkelegére lehet licitálni november 20-án. A többi között olyan tárgyak kerülnek majd kalapács alá, mint Adolf Hitler kalapja és Eva Braun ruhái, de a Mein Kampf egy különleges, ezüstborítású kiadása és Hermann Görinng valamit Joseph Göbbels személyes tárgyait is megvehetik az ereklyegyűjtők - írja a Daily Mail.

A legtöbb, árverésre kerülő tételt az amerikai katonák foglalták le 1945-ben, Salzburgban. Eva Braun ruhái is azokban a bőröndökben voltak, melyekből 40 az amerikai csapatokhoz került 1945 májusában. Hitler egykori élettársának egyik intim ruhadarabjára már korábban is hatalmas érdeklődéssel licitáltak.  Eva Braun fehérneműje Angliában került kalapács alá, csipke hálóruhájával együtt. Előbbiért 4500, utóbbiért 1600 dollárt fizettek. Most egy fekete selyemruha az egyik tétel, amit megvehetnek az aukción.

A novemberi árverés híre tiltakozást váltott ki a zsidó közösségben: Menachem Margolin rabbi szerint attól, hogy nem illegális, még nem helyes, hogy létrejöhet egy ilyen aukció. Az Európai Zsidó Szövetség vezetője levélben kérte az aukciósházat, hogy vonják vissza a Harmadik Birodalomból származó tárgyak árverését, szerinte ugyanis "olyanok fogják megvenni azokat, akik a mai napig dicsőítik a nácik gonosz cselekedeteit". Ezzel szemben az aukciósház vezetője, Berhard Pacher szerint legtöbb vásárlójuk csupán történelmi érdeklődésből licitál a tárgyakra, melyekből 147-et bocsátanak eladásra hamarosan.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
PÉNZTÁRCA
Most nagyot égett Barack Obama
Az elnök hitelkártyáját nem fogadták el egy étteremben
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Napok helyett hónapokra
Új trend a szállodákban
RECIKLI
Ki a legsikeresebb nő?
Ez a teszt minden titkodat feltárja

Itt jártunk: Uganda

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.04.19. 18:35 Világszám - Inforádió
Uganda
2024.04.20 10:05 Világszám - Inforádió
Afrika Svájca
2024.04.21. 10:35 Világszám - Inforádió
Uganda ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--